send print

Ásványvíz statisztikák

Ásványvíz-fogyasztás Magyarországon

Kevés olyan élelmiszer van ma Magyarországon, amelynek az egy főre eső fogyasztása évről-évre olyan nagymértékben növekedik, mint a palackozott természetes ásványvízé. (nagyításhoz kattintson a képre)

 



Az ásványvíz-fogyasztás kezdetben igen alacsony értékű volt, messze elmaradt a nagy ásványvíz-fogyasztással rendelkező országokhoz képest, majd lassan, de növekedésnek indult, és mára látványos fejlődést ért el.
A nyolcvanas években, de még a kilencvenes évek elején is az egy főre eső fogyasztás stabilan 3 liter/fő/év körül volt. 1993-ban kezdett a fogyasztás dinamikusan - évente 20 - 30 %-al - növekedni, és 2010-ben elérte az évi, fejenkénti 110 litert. A hazai ásványvízfogyasztás ezzel az értékkel az európai mértékeket nézve erős középmezőnyben van (pl. Ausztriában az ásványvízfogyasztás 110, Németországban 112, Franciaországban 150, Olaszországban 180 liter/fő/év). Reméljük, az ásványvíz fogyasztás emelkedésének ez a kedvező tendenciája az elkövetkező években is megmarad.

A hazai ásványvíz fogyasztás emelkedésének egyik oka az, hogy az emberek egyre inkább felismerik az egészséges táplálkozás fontosságát, értékelik az ásványvíz táplálkozás-fiziológiai tulajdonságait. Az ásványvíz elvesztette korábbi luxus jellegét, és mindennapi fogyasztási cikk lett. Továbbá a privatizált állami vállalatok tulajdonosai lényegesen nagyobb gondot és több pénzt fordítanak marketingre. Megismertették - és teszik ezt jelenleg is, nem csak egyéni, hanem a Szövetségünk által irányított közösségi marketing eszközeivel is - a fogyasztókkal a természetes ásványvíz egészségre kedvező tulajdonságait.

A magyarok - az osztrákokhoz, németekhez, csehekhez hasonlóan – a szén-dioxiddal dúsított vizeket kedvelik jobban, míg a franciák, olaszok, spanyolok a szénsavmentes ásványvizeket Magyarországon 2010-ben az összesen fogyasztott ásványvíz 37 %-a volt a szénsavmentes ásványvíz. Egészségre gyakorolt hatása szempontjából egyébként teljesen mindegy, hogy szénsavas vagy szénsavmentes ásványvizet iszunk, ki-ki ízlése szerint választhat.

A hazai palackozott vizek döntő többsége ásványvíz, ezen kívül palackozott forrásvíz, ivóvíz, és különféle dúsított, illetve ízesített vízalapú ital van forgalomban. 

Az ásványvíz piacon jól megfér a hazai víz az import vízzel, az alacsonyabb ásványianyag-tartalmú az ásványi anyagban gazdagabb vizekkel. Az élelmiszerbolt-hálózatban a 0,5 - 1,5 literes kiszerelés, a vendéglátóhelyeken a 0,25 - 0,33 - 0,5 literes kiszerelés a legkedveltebb. A hagyományos, nagy márkák az egész országban kaphatóak, a kevésbé ismert, új vizek a palackozó vonzáskörzetében, színesítve, bővítve a választékot. Árukat befolyásolja többek között ismertségük – a nevesebb vizek árát megnöveli a marketing költsége -, és jelentős mértékben a szállítási költség, amely ásványvizek esetében relatíve magas érték. 

 

Alkoholmentes italgyártás

Az alkoholmentes italok piacán a válság hatására 2008. év második felétől kisebb, 2009. évtől drasztikus a mennyiségi visszaesés. Ugyanakkor jelentős átstrukturálódás is érzékelhető, az igényesebb márkás termékek hátrányára, az olcsóbb, saját-márkás termékek javára.

A belpiacon további mennyiségi és átlagár visszaesés tapasztalható és várható 2011. évben is. Kivétel az ásványiz, amely fogyasztásánál stagnálás, az alacsony árfekvésű, sajátmárkás termékek további térnyerése miatt esetleg még kisebb növekedés is prognosztizálható, a szénsavas üdítőitaloknál és a csendes italoknál 5-10 % körüli további visszaesés várható. Sajátos termékkör az energiaital, mely viszonylag új termékcsoport térnyerése erőteljes, egyes piackutatói értékelés szerint 30 %-os növekedést is elérhet, az alkoholmentes italok között legmagasabb árkategória ellenére. Az energia italok funkcionális italok, rendkívül népszerűek a fiatalok körében, hazai gyártásuk és behozataluk egyaránt dinamikusan nő. Csendes italokon belül megtorpant a tea italok korábbi dinamikus növekedése, további néhány % csökkenés itt is prognosztizálható. A csendes italoknál tovább rontja a hazai gyártók piaci pozícióit a nagy láncok olcsó, saját-márkás termékeinek növekvő importja.

A piac szűkülésének alapvető oka a csökkenő vásárlóerő. Az alkoholmentes italok (a víz kivételével) nem alapvető élelmiszerek, így a lakosság - válság okozta - szükségszerű takarékossága itt erőteljesen jelentkezik.

A gyümölcsleveknél az időjárás miatt általánosan gyenge európai gyümölcstermés alapanyag drágulást okoz, amelynek a fogyasztói árakban való érvényesítése is a csökkenő vásárlóerő korlátaiba ütközik.

A magyarországi alkoholmentes italok piacából - bár az ásványvizek gyors térnyerése miatt csökkenő mértékben – 2004. évig a szénsavas üdítőitalok részesedése volt a legnagyobb, az összes egy főre jutó fogyasztás mintegy 40 %-a. 2005. évben ez megváltozott, a vezető szerepet az ásványvíz vette át. 2010. évben már mintegy 55 %-ra nőtt az ásványvizek aránya.

A szénsavas üdítőitalok között legkedveltebb íz a kóla, melynek részarányánál az utóbbi években stagnáló, lassú, visszaszorulást tapasztalhattunk, de 2010. évben is még 56 % feletti. További kedvelt ízek a narancs, a citrom és a szőlő. Folyamatosan növekszik az ásványvíz alapú, gyümölcs ízű italok népszerűsége, mely termékcsoportban nem szerepel a kóla íz.

»Bővebben

 


Elérhetőségünk:
E-mail:
asvanyvizek@asvanyvizek.hu
Telefon: 06 (1) 202-4495
Fax: 06 (1) 355-5057




Hírek

Új uniós jelölési rendelet
2011.12.19 12:13
Az Európai Parlament és Tanács 2011. október 25-én elfogadta az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendeletet (jelölési rendelet).

Balogh Levente „2011. Év Vállalkozója” díjban részesült
2011.12.14 12:22
Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonosa és vezetője elnyerte a „2011. ÉV Vállalkozója” díjat.

2011. III. negyedévének termelési adatai
2011.10.20 11:47
2011. III. negyedévében a hazai palackozott víz fogyasztása – az előző negyedévhez hasonlóan – ismét nőtt az előző év hasonló időszakához képest.

A Nestlé Aquarel 2011. október 1. után természetes ásványvíz megnevezéssel kerül forgalomba.
2011.10.03 11:53
Miért lett természetes ásványvíz az eddig forrásvízként árusított Nestlé Aquarel?

VIII. Kárpát-medence Ásvány- és Gyógyvizei Konferencia
2011.09.06 14:59
2011. augusztus 31. – szeptember 2. között került megrendezésre Egerszalókon a VIII. Kárpát-medence Ásvány- és Gyógyvizei Konferencia (Termálvíz – bor-víz – egészség)

Fogyasztói oldal | Szakmai oldal | Impresszum
Copyright © Ásványvizek - Minden jog fenntartva!
Grafika és programozás: Arteries Studio