send print

Ásványi anyagok, barát vagy ellenség?

Ásványi anyagok az ásványvízben: barát vagy ellenség?
A Mineralbrunnen szaklap 2005. 10. 27. számában megjelent cikk szakértőt kérdez meg, valóban megterhelő-e a szervezet számára az ásványi anyagokban gazdag víz, és mi az un. "Vincent-elmélet".
Manapság egyre alacsonyabb ásványianyag-tartalmú vizeket kínálnak – többnyire az interneten keresztül, valamint a „Vízszemináriumoknak” nevezett bemutató előadásokon. Ezenközben a tájékoztatás gyakran az értékesítés jellemző eszközéhez igazodik. Az eladók azt állítják, hogy a rendkívül alacsony ásványianyag-tartalmú víz, melyet egy speciális eljárás, a fordított ozmózis segítségével állítanak elő, egészségügyi előnyökkel szolgál. Olyan teóriákra hivatkoznak, mint például a „Vincent-elmélet” is, melyek szerint az ásványi anyagokban gazdag víz megterhelő a szervezet számára, az ásványi anyagok „inorganikusak”, a szervezet nem rendelkezik velük és jelenlétük a szervezetben akár meszesedéshez is vezethet. Így tehát érthető a fogyasztó bizonytalansága és a gyártó-cégekhez beérkező kérdések is hasonlóak. De milyen érvek sorakozhatnak mindezek mögött? Mire alapozzák a fenti állításokat? És hogyan tudnak megküzdeni ezekkel az ásványvíz-kutak?

Szerkesztőségünk Dr. Karl Ludwig Resch Professzor Urat kérdezte e témában.

Mi az ásványi anyagok szerepe a szervezetben?
Mint ahogy a vitaminokat sem, úgy az ásványi anyagokat sem tudja a szervezet önmaga előállítani. Ezért rendkívül fontos, hogy ezeket az anyagokat a táplálkozás révén juttassuk a szervezetbe. Az ásványi anyagok számos funkciót töltenek be a szervezetben. Nemcsak építőanyagként szolgálnak, hanem a jelentős anyagcsere-folyamatok közvetítői illetve társtényezői. Így például a kalcium rendkívül fontos építőanyaga a csontoknak és a fogaknak, vas nélkül a vörös vértestek nem tudnának oxigént szállítani. Az izmokban a magnézium és a kálium – többek között – az ingerek továbbításáért felel, magnézium nélkül legalább 350 anyagcsere-folyamat válna lehetetlenné. A pajzsmirigy működéséhez megfelelő mennyiségű jódra van szükség. A szervezet vízháztartásának a működéséhez pedig elengedhetetlen a nátrium és a klór.

Pusztán csak szilárd élelmiszerek fogyasztásával biztosítható a szervezet teljes ásványianyag-szükséglete?
Elméletileg igen, de ez költséges és rendkívül bonyolult. Csak „ideális feltételek” esetén, egészséges embereknél működik. Aki például nem sportol és nem is végez fizikailag megterhelő munkát, valamint nem kell semmilyen gyógyszert sem szednie, és mindezek mellett még kiegyensúlyozottan is táplálkozik – azaz sok gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket fogyaszt -, nos az a szilárd táplálékbevitel révén fedezni tudja szervezete ásványi-anyag szükségletét. Azonban a népesség nagyobb része nem igazán felel meg ezeknek a követelményeknek. Így ezen emberek számára az a lehetőség kínálkozik, hogy az ásványi-anyag bevitelt az ásványvízfogyasztáson keresztül egészítsék ki.

A különféle vélekedések szerint, az ásványvizekben található ásványi anyagok az emberi anyagcsere folyamatokban nem tudnak hasznosulni, ugyanis nem „bio-formában” állnak rendelkezésre. Tulajdonképpen mit kell ez alatt érteni?
A szervezet nem tudja mindazt optimálisan hasznosítani, amihez a táplálkozás révén hozzájut. A biológiailag rendelkezésre álló forma valójában arról informál bennünket, hogy a táplálkozással felvett tápanyagmennyiség mekkora része az, ami ténylegesen a szervezet rendelkezésére áll, amit hasznosítani tud. A magas „bio-rendelkezésre állóság” azt jelenti, hogy a szervezet a táplálkozás révén felvett anyag jelentős százalékát képes hasznosítani.

Az ásványvízben az ásványi anyagok oldott formában fordulnak elő. Azonban az olvasható, hogy az ásványi anyagok” inorganikusak”; biológiailag pedig csak az „organikus” ásványi anyagok hasznosíthatóak. Tehát az ásványi anyagoknak szerves anyagokhoz, mint például aminosavakhoz kell kapcsolódniuk ahhoz, hogy a szervezet fel tudja venni őket?
Az élet kezdete óta, mivel minden lényeges anyag az Őstengerből származik, az elő organizmusok vízben oldott anyagokat, úgymint ásványi anyagokat és nyomelemeket hasznosítanak. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy szervezetünk nagyon is jól ismeri ezeket. Valójában a kalciummal és magnéziummal végzett tudományos kutatások igazolták, hogy a szervezet az oldott formában előforduló ásványi anyagokat jobban képes hasznosítani, mint azokat, melyek a gyümölcsökből vagy zöldségekből származnak. 

Manapság a fogyasztók számos kérdést tesznek fel az ásványvíz-kutaknak az un. „Vincent-elméletről”. Mit kell tudnunk erről?
A Vincent elmélet a víz tulajdonságait a pH-érték, az elektronpotenciál és a fajlagos ellenállás alapján értékeli, majd ebből számolja ki a „bioelektronikus energiaértéket”. Vincent arra a következtetésre jutott, hogy az ásványi-anyagban rendkívül szegény víz - például az a víz, melyet fordított ozmózisos kezeléssel állítanak elő – az egyetlen olyan folyadék, amit az embernek tartósan fogyasztania kell. Jelenlegi ismereteink szerint azonban ez egy tarthatatlan, bizonyos körülmények között pedig az egészséget veszélyeztető javaslat!

Mi az a fordított ozmózis?
A fordított ozmózisos eljárás során a vízben levő ásványi anyagokat szűrők és nyomás segítségével részben vagy teljesen eltávolítják. Ezt az eljárást alkalmazzák például a tengervíz sótalanításához vagy a desztillált víz előállításához. 

Milyen egészségügyi jelentősége van víz a pH-értékével, az oxidáló potenciállal és a víz elektromos vezetőképességével kapcsolatos elméleteknek, mint például a Vincent-elmélet is?
Ezek az elméletek a már jól ismert fizikai tényeket – mindenek előtt a fentiekben említett fizikai tulajdonságokkal kapcsolatos nem túl jelentős méréseket – kapcsolják össze, tudományos szempontból elfogadhatatlan módon, egészségre vonatkozó végkövetkeztetésekkel. Tudomásom szerint ezeket a végkövetkeztetéseket nem támasztják alá független vizsgálatok – legalább is nem található egyetlen komoly utalás sem a teljes tudományos orvosi szakirodalomban a létezésükre. Így ezek a kijelentéseket, mint a nem hozzáértő kívülállók véleményalkotásának kell tekinteni.
Mindenesetre elég feltűnő az egyidejű, meglehetősen erős direkt és indirekt tudományos érdek, ami az ilyen jellegű „elméletek” hátterében megjelenik. 

Feltételezések szerint, az ásványvízből származó ásványi anyagok az erekben raktározódnak illetve rakódnak le és károsítják a vese működését. Sőt, összefüggés van az elmúlt években megnövekedett ásványvíz fogyasztás és a szív- és keringési megbetegedések számának emelkedése között. Hogyan kell ezt értelmezni?
Másképp, mint a lakások vízkőlerakódások miatt eldugult csővezetékeinek az esetét. Az érelmeszesedést nem a vér kalcium-koncentrációja idézi elő. Ezekben az esetekben ugyanis a véredények belhártyájának gyulladásos elváltozásáról van szó. Ezeken a helyeken az erek egyre szűkebbé válnak. Ezt okozhatja és erősítheti a magas vérzsír-érték és/vagy a dohányzás. Az ásványi anyagok ezzel szemben sem a véredényeket, sem pedig az ereket nem terhelik.

Ami pedig a szív- és keringési megbetegedéseket illeti, nos minden a feltételezett összefüggés ellen szól. Az ilyen jellegű megbetegedések előfordulásának a növekedése sokkal inkább az általánosan fokozódó mozgáshiányra és a túlsúlyos emberek számának az emelkedésére vezethető vissza. 

Igaz az az állítás, miszerint az ásványi anyagokban rendkívül szegény vizek jelentős része képes megszabadítani a szervezetet a salakanyagoktól?
A szervezet nem egy motor, melyben, ha nem cserélik ki az olajat, akkor az lerakódik. A folyamatosan keletkező anyagcsere-termékeket a szervezet a máj és a vesék révén folyamatosan és gyorsan – bármiféle maradékanyagok képződése nélkül – lebontja, vagy a tüdőn keresztül kilélegzi – nincs tehát szükség „szerviz időszakokra”. Így nem halmozódnak fel salakanyagok sem. Természetesen rizikófaktorként jelenhet meg a fiziológiai anyagcseretermékek megnövekedett koncentrációja a vérben – triglicerid, koleszterin, glükóz –, a szövetekben vagy a zsírraktárakban, amit ezért le kell bontani. Ugyanakkor ezeket az anyagokat sem a kontrollált bevitel (speciális diéták), sem pedig az ásványi anyagokban szegény vizek nagyobb mennyiségű fogyasztása sem képes befolyásolni. 

Mi az Ön véleménye az oly gyakran idézett kijelentésről, miszerint „a szervezetben a víz nem annak a segítségével „dolgozik” illetve fejti ki hatását, amit magával hoz, hanem azzal, amit magával visz” ?
Tudományos szempontból teljesen egyértelmű és világos: itt az érem egyik oldalát tudatosan ignorálják. Azzal ugyanis, hogy a víznek csak a tisztítási funkciójára összpontosítanak, figyelmen kívül hagyják azt, hogy a víz a szervezetben számos egyéb funkciót is ellát. A víz ugyanis építőanyag, szállítóeszköz, oldószer és hűtőanyag is egyben – következésképpen az ásványvíz egy igen értékes víz. 

Akkor Ön általánosságban ellenzi az ásványi anyagokban szegény vizek fogyasztását?
Általánosságban természetesen nem – legalább is nem az egyébként kiegyensúlyozott táplálkozás esetében. Kivételeket azonban tenni kellene, melyek oka a következőkben sorolható fel:
A vese nem képes a „desztillált” vizet kiválasztani, a vizelet igen jelentős mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz. Ha a táplálkozással nem jut vagy csak igen kis mennyiségű ásványi anyag jut a szervezetbe, és/vagy szinte csak ásványi anyagban szegény vizet fogyasztunk, akkor ez a veséket arra kényszeríti, hogy azok a szervezet saját ásványi-anyag készleteihez nyúljanak, hogy ki tudják választani a folyadékot. Ez egy bizonyos időn át, orvosi felügyelet mellet, un. ivókúra formájában hasznos lehet, tartósan alkalmazva azonban gyengíti, sőt károsítja a szervezetet. Egyedül a csecsemőknek kell – eltérő anyagcseréjük és vesefunkciójuk matt - minden esetben ásványi anyagban szegény vizet fogyasztaniuk. 

Mennyiben járulnak hozzá az ásványvízből származó ásványi anyagok a szervezet ellátásához?
Az ásványvízben az ásványi anyagok oldott formában vannak jelen és ennek köszönhetően biológiai rendelkezésre állásuk kiváló. Ha az ember tudatosan választja ki az általa fogyasztani kívánt ásványvizet, akkor abból csak profitálhat. A tehéntejre allergiás egyének esetében például a kalciumban gazdag ásványvíz a megfelelő – csakúgy, mint a kalória-bevitelre nagyon odafigyelőknél, akik szervezete gyakran ásványi-anyag hiányban szenved. Vagy például a magnézium, melyben - a közép-európai termő/szántóföldek magnéziumszegénysége miatt – nem igazán bővelkedünk, extra ráfordítások nélkül is optimálisan pótolható anélkül, hogy rendszeresen különféle tablettákat kellene szednünk. 

Ki az, akinek minden esetben ásványi anyagokban gazdag vizet kell fogyasztania?
Valójában ez mindig és mindenki esetében egy igen jó ötlet. Csak kevés kivétel esetén, mint például krónikus veseelégtelenségben vagy előrehaladott szívgyengeségben szenvedőknél tanácsol a háziorvos mást. Elsősorban azoknál a személyeknél befolyásolható kedvezően az ásványvízfogyasztáson keresztül történő ásványi-anyag felvétel, akik nem táplálkoznak kiegyensúlyozottan. De a várandós kismamák, az idősek, a fizikai munkát végzők valamint a sportolók is profitálhatnak az ásványvizek nyújtotta pótlólagos ásványi-anyag kínálatból.



Elérhetőségünk:
E-mail:
asvanyvizek@asvanyvizek.hu
Telefon: 06 (1) 202-4495
Fax: 06 (1) 355-5057




Hírek

Új logisztikai központot hozott létre a Szentkirályi Ásványvíz Kft.
2010.07.07 13:38
A létesítmény az alapító Balogh Sándorról kapta nevét

A PET palackok környezeti terhelése kisebb, mint az üvegeké vagy az alumínium italos dobozoké
2010.06.01 12:02
Az Észak-Amerikai PET gyártók Szövetsége (PETRA) számára végzett tanulmány szerint a PET palackok környezeti hatásukat tekintve kedvezőbbek az üvegeknél és az alumínium italcsomagolásoknál Forrás: EFBW

Mennyi vízre van szüksége a testemnek? Tudományos válasz az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivataltól
2010.06.01 11:58
Az Európai Bizottság megbízásából az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) összehívott egy huszonegy táplálkozási és egészségügyi szakértőből álló bizottságot, hogy tudományos véleményt fogalmazzanak meg a víz dietetikai referencia-értékeiről. Forrás: EFBW

A Montivíz Zrt. támogatta az OÉTI HAPPY programját
2010.05.31 12:02
A Motivíz Zrt. részt vett az OÉTI által szervezett HAPPY programban, amelynek célja a vízfogyasztás népszerűsítése. Forrás: www.montiviz.hu

2010. I. negyedévének termelési adatai
2010.05.27 11:04
2010. I. negyedévében a hazai palackozott víz fogyasztása megegyezett az előző év hasonló időszakáéval.

Fogyasztói oldal | Szakmai oldal | Impresszum
Copyright © Ásványvizek - Minden jog fenntartva!
Grafika és programozás: Arteries Studio