A Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ) a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely tagságában az ásványvízgyártók több mint 95 %-át, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók közel 80 %-át képviseli, és ellátja nemcsak a szakma közös érdekeinek hazai és nemzetközi képviseletét, de védi a fogyasztók érdekeit, rendszeresen tájékoztatja az érdeklődőket, felvilágosító tevékenységet végez.

Legfrissebb híreink

Ásványvíz fogyasztási adatok

Az ásványvíz-fogyasztás kezdetben igen alacsony értékű volt, messze elmaradt a nagy ásványvíz-fogyasztással rendelkező országokhoz képest, majd lassan, de növekedésnek indult, és mára látványos fejlődést ért el. A nyolcvanas években, de még a kilencvenes évek elején is az egy főre eső fogyasztás stabilan 3 liter / fő / év körül volt. 1993-ban kezdett a fogyasztás dinamikusan – évente 20-30 %-kal – növekedni, és 2019-ben elérte az évi, fejenkénti 131 litert. A hazai ásványvízfogyasztás ezzel az értékkel az Európai Unión belül az első öt ország között van

További információt erről itt olvashat »

A természetes ásványvíz

Az ásványvíz a föld alatti, szennyeződésektől mentes vízrétegekből származik, termelését szigorú előírások szabályozzák. Az egyes források, kutak hatóságilag elismertek, a termék minősége pedig folyamatosan ellenőrzött. A palackozott termékek címkéi adnak felvilágosítást az ásványvíz összetételére, jellegére vonatkozóan.

A természetes ásványvíz Magyarország nemzeti kincse, nagyon értékes, egészséges, eredeténél fogva tiszta, minden kémiai és mikrobiológiai szennyeződéstől és emberi beavatkozástól mentes, természetes élelmiszer. A táplálkozási, valamint általánosan az emberi szervezet életműködése szempontjából kedvező összetételben és mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, makro- és mikroelemeket.

Szigorú követelményeknek kell megfelelnie egy víz minőségének ahhoz, hogy természetes ásványvíznek nevezhessék, és ezt a megfelelőséget hivatalos hatóság, az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság elismerése bizonyítja. 

További információt ide kattintva olvashat »

italszovetseg.hu

uditoitalok.hu

Elérhetőségeink

Cím: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 25-26.

e-mail: softdrink@asvanyvizek.hu

Telefon: +36 1 202 4495
Mobil: +36 30 645 0533

Elnök: dr Miklósvári Géza
Titkár: Bikfalvi Istvánné dr

© Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és Üdítőital Szövetség